"A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik."
"A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval." (W. Churchill)

Csak hallgattam az utóbbi időben, mint kacsa a sütőben és figyeltem az Apokalipszis szárba szökkenését. Vagyis mindazt, amint demokráciára és toleranciára fogva akarják megfosztani az embereket létfenntartási forrásaiktól, felhasználva minden lehetséges eszközt.
Víz, Föld, Energia. No, meg persze a HATALOM, ami sok impotens nyomorultat annyira vonzz. Számok, egységek, százalékok. Ennyi az ember. Divide et Impera!!! Szavalják a mantrát barátaink a függöny mögött, és azt hiszik, hogy ez a karmájuk.
Hogy miért nevetek a demokrácián? Ami máskülönben sehol sincs, mert a régi bölcsek szerint a 10000-nél nagyobb létszámú közösség nem alkalmas önkormányzásra, oszt' jó napot. Igazából azon nevetek, hogy a hazugság mennyire beleívódik a demokratikus kínlódásba. Őszinte véleményt senki sem mer mondani, mert rögtön szavazókat veszít. Mert a demokrácia kvitesszenciája: a SZAVAZÓ (és lehetőleg adózó) polgár.
Már Napóleon, no nem a nagy, hanem a 3.-ik, is tudta, hogy a népszavazással, szavazással nincsen semmi baj, ha jó a manipuláció. Manapság pedig elsőosztályú, megspékelve a teljes választójoggal, a gondolkodó ember pedig elmehet a bús picsába. Szavazata ugyanannyit ér, mint tudjukkié.
Ilyeneken merengtem, miközben felrémlett előttem egy régi olvasmány még az egyetemről. Nevezetesen Alexander Tyler skót jogász (mellesleg Burns barátja), aki 200 évet ad minden létező demokráciának. Ő ugyan az Athéni demokráciára hegyezte ki a tollát, de talán intő jel lehetett az éppen akkor születő Amerikai Egyesült Államoknak, vagy a mainak? Ide teszem egy pár sorát szó szerinti idézettel:

"A democracy is always temporary in nature; it simply cannot exist as a permanent form of government. A democracy will continue to exist up until the time that voters discover they can vote themselves generous gifts from the public treasury. From that moment on, the majority always votes for the candidates who promise the most benefits from the public treasury, with the result that every democracy will finally collapse due to loose fiscal policy, which is always followed by a dictatorship."

Hohó, de ismerős mi? Arra szavazunk, aki a legtöbbet igéri, aminek eredményeképpen összeomlik az államháztartás. No comment.

És ha már ennyire Tyler-ozunk itt van a demokráciák kialakulásának és összeomlásának menetrendje, de ezt megpróbálom ékes magyarra fordítani, ha nem haragszotok:

1. Rabságból spirituális Hit.
2. Spirituális Hitből hatalmas Merészség.
3. Bátorságból Szabadság.
4. Szabadságból  Jólét, Bőség.
5. Bőségből Megelégedettség (Önhittség).
6. Elégedettségből Közöny.
7. Közönyből Függőség.
8. Végül Függőségből megint Rabság.

Ennyire egyszerű az egész. A közönyösség nem véletlenül a Hét Főbűn egyike, persze szebben fogalmazva, mint: Jóra való restség.
Mivel kedves olvasóim mindannyian legalább annyira értelmesek vagytok, mint én, le is zárom ezt a bejegyzést, teret hagyva a gondolkodásra. Természetesen egy Churchill idézettel búcsúzom: "Az állatok - milyen furcsák. A kutya felnéz rád. A macska lenéz rád. Csak a disznó szemében vagy egyenrangú."

 

Meghalt a Patkány, éljen a Bika (Bivaly)!

       Végre, abbahagytuk az ajándékozást a családban. Mindeddig a karácsonyok úgy teltek, mint egy Apokaliptikus vadászat lehetséges kívánságokra, visszaváltási mérlegeléssel kombinálva. Valószínű „tömegnélküli” időpontok kiválasztása, hatványozott idegbaj, lökdösődés elviselése, a fáradt, kiégett kutató szemek és mereven keep smilingos tonzúrák potenciális elkerülése.
Most beszélgetésekkel telt az ünnep. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire felértékelődik bennem a beszélgetés szeretteimmel. Tulajdonképpen erre vágytam igazán, így év vége felé. Kérdezgették ismerőseim, mit kaptam. Eleinte önkéntelenül mondtam, hogy szeretetet, aztán rájöttem, hogy így is érzem. Csak beszélgettünk. Igazából, én inkább csak hallgattam és átengedtem magamon a beszédet, mint a szeretet katalizátorát. És hosszú ideje felüdített a társalgás, nem kifárasztott.

     Volt ebben a sok beszélgetésben megdöbbentő is. Rájöttem, hogy lassan UFO lettem. Más világban élek, más problémákkal küzdök. Nem értem a családomat, "csak" szeretem őket. Sajnos elitista gondolatomat nem képes túlragyogni a sok ünnepi fény sem. Úgy érzem, hogy elárultam a szeretteimet. Elárultam, mert úgy tűnik, hogy rajtuk véglegesen túlnőtt a világ. Számukra teljesen érthetetlen folyamatok játszódnak le, amit a média a maga íze szerint tálal és egyszerűsít. Az egyszerű dolgok, amiket ők szeretnek, szerettek már nem az életet táplálják, hanem a hatalmon lévők életét. Az Adleri hatalommánia kézzelfoghatóan tátog a képernyőkből, de ők, az én drága szeretteim nem látnak át sokszor a mézes-mázos szavakon. Csak azt látják, hogy ez így nem jó.
Elárultam őket, bár mentségemre legyen mondva, sok mindent nem tehetek. De, akkor is fáj hogy mi, az úgynevezett intelligencia, magukra hagyjuk azokat, akiknek irányt kellene mutatnunk, kultúrát kellene terjesztenünk. Ők pedig választanak. Azaz választatnak velük, látjuk, hogy mit.
A nagy változásokat hozó Patkány éve lassan kimúlik és átadja helyét a Bikának (Bivalynak), ami a rendteremtésben jeleskedik. A zűrzavar a legnagyobb ajándéka a Teremtőnek, mert abból szép kis pofás rendet lehet varázsolni. Ki kell használni! Sajnos az "intelligencia" (azaz azok, akik annak hívjuk magunkat) olyan sokszor lejáratta már magát nagy rívások és fogaknak csikorgatása közben.
Kíváncsi leszek, most is hagyjuk-e hogy hülyének nézzenek minket a hatalom megszállottai, és újra, csont nélkül eláruljuk gyökereinket, akikért felelősséggel tartozunk.
A végére pedig jöjjön egy tanulságos anekdota:

Haldoklik az öreg székely és végrendeletet csinál. Hagyományoz mindenik fiának, hanem a végén eszébe jut, hogy ő hitközségi ember is. Mint jó egyházfi rágondol az egyházi emberekre:
- Azt a tinót, aki a tavaszon a havasba elvesze a szántás előtt hat héttel, hagyom az eklézsiának. Ha pedig megkerül, legyen a Mihály fiamé.
     Rátok is sokszor gondolok Kedves Elszánt blogolvasóim, és ezúton köszönöm kitartásotokat, megértéseteket. Mindannyiótoknak kívánok sikeres és Boldog Új Évet és erőt a változtatásra, kinek milyet lehetősége szerint!

Nagyon sok szeretettel,

shaba

 

http://www.nazcamystery.com/palpa_lines.htm

Kb. 2600 éve kezdődött és 2100 éve ért véget a Paracas-kultúra, amelyik szó szerint rajzasztalnak használta a földet ahol élt. Korábbiak tehát, mint a nazcá-k. Úgy látszik minél régebbi egy kultúra, annál monumentálisabb alkotásokra képes. Azt, hogy milyen célból tették nem tudjuk. A munka azonban amit végeztek emberfölötti, sokak szerint emberen túli. Persze felmerül a kérdés, hogy mi képes kipusztítani egy ennyire hatalmas produktumra képes embercsoportot?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tudod fiam, Dermedt Gyík, az élet bizony kompromisszumokra késztet!
Például amíg a férfi nem házas, akkor szeretkezik amikor csak tud, a nő pedig csak akkor amikor akar. Házasság után azonban a férfi már nem tud mindig, amikor akar, a nő pedig nem csak akkor, amikor akar. - mondta Szálló Szellő, és vágyakozva nézett a szomszéd wigwamban lakó Sudár Jegenye után, amint az a folyó felé indult, hogy kimossa viseltesen is illatos alsóneműjét. Ő pedig az ellenkező irányba indult, hogy elcserélje a megmaradt bölényzsírt meg a régi nyergét egy új atlanti-kagylós nyakláncra.

-Amiről nem hallunk az nincs, amiről nem beszélünk az nincs, nem látnak, tehát nem vagyok!
-Pedig az Úr azt mondta, hogy Legyél!
(Shaba Blues Mob)

      Meghirdetem az Emberi Büszkeség Napját! De nem a Gőgöt és Hiúságot, amelyek, mint két vásott kölyök teszik tönkre a Büszkeséget és mindent maguk körül.
Látjuk, a magukat büszkének tituláló embereket, akikből csak úgy sugárzik a nevetséges, projektált kishitűség, magyarán a gőg, és megsértődnek, amikor kiváltják a másik testvér, a hiúság haragját.
Ilyenkor küzdöm azzal, hogy szánalmamat ne váltsa fel a harag.
   Szerintem, sok frusztrált ember problémája csökkenne azzal, hogyha büszke lenne magára, egyenességére, függetlenül attól, hogy miért kell kiállnia: a családjáért, magyarságáért, otthonáért, cigányságáért, homoszexualitásáért, állásáért, azért, hogy Ember.
Olyan, aki elsősorban az, és csak másodsorban van társadalmi szerepe, és azt az első szubsztanciának alárendelve végzi és nem fordítva. 
Így nem a szerep határozná meg a színészt, hanem a színész a szerepet. Totális színház!
   Ebben a színházban valami hasonlóak lennének a szerepek:
Politikus - Államférfi, aki az ővele egy államszervezetben élők érdekében tevékenykedik.
Magyar - Kárpát-medencei, a jövőjét nyitottan, önmagára és múltjára büszkén, az új és esetleg más dolgokat befogadóan építő, szorgos nép.
Cigány - Színes kultúrájú, szabadságszerető nép, aki tevékeny és toleráns a többségi társadalommal.
Ember - Értelmes, beszélni és gondolkodni képes társas lény.
Család - A társadalom legkisebb, azt erősen összetartó egysége.
   Konkrét ünnepnapot nem tartok fontosnak kiemelni. Ünnepeljen mindenki magában, amikor úgy érzi, hogy sikerült Embernek maradnia. Ahogyan Jézus is megjegyezte: imádkozni otthon kell egy csendes sarokban, ahol csak Isten lát.
Mindannyiunknak kívánok élethosszig tartó ünneplést!

 

Kép nélkül: mert mindez annyira Képtelenség!

"Mindig azt mondják, hogy legyek jó,
de miért mindig csak én,
csak én legyek a jó?"
(Bikini egy.)

"Elvtarsak! Ha közétek erkezem, minek takarítjatok ki az üzemet. Igy azt kell hinnem, hogy nem dolgoztok, mert nem latok forgacsot."
(Kádár János egy gyárlátogatáson)

"Ne szard le a jövőt,
mert utolér
és az szarik majd Rád!"
(Beatrice egy.)

"Politizáló, ázott kutya szagú
köd jön be az ablakon,
megnéztem a híradót,
most kint hányok a balkonon."
(Shaba Blues Mob)

     Most nem a tanárok alulfizetettségéről akarok írni, mert a tanárok köztudottan elvannak köszönömökkel, meg hálákkal is. Az iskoláról akarok írni, mint társadalmunk Petri-csészéjéről, ahol jövőnk formálódik, mint a guanó, vastagon.
     Meg arról akarok szólni, hogy a neoliberalizmusnak nevezett idea- és izzadságszagú gondolati zsákutca hogyan próbálja elérni azt, hogy gyerekeinkből majdan légüres térbe kilökött kultúra és erkölcs nélküli barom legyen, akinek legfontosabb dolga a fogyasztás, és négyévente a demokrál-diktatúra legalizálása. Individuumnak csúfolt önző kis szörny legyen, aki a közöséget, maximum, mint szükséges rosszat képzeli el, aki legyártja a cipőjét, paradicsomát, meg úgy tesz mintha örömmel kiszolgálná, mikor nyaral valahol.
     Azonkívül arról is mondanék pár szót, hogy megpróbálom elintézni mindenfajta befolyással bíró embernek, -aki a fentebb említett érdek-idea útvesztőiben bolyong-, hogy gyermeke a következő tanévet kezdhesse egy olyan iskolában, ahol végigverték az integrációnak nevezett baromságot, ahol egy osztályban ül a jó képességű gyerek azzal, aki a folyó ügyeit annyira természetesnek veszi, hogy teremsarkában intézi el, és felfogóképessége versenyben áll a Muflonéval (egyiktől elnézést).
     Szeretetből azt is megpróbálom elintézni, hogy Fontos Péterkék, Tiborkák, Zsuzsikák padtársa Ronáldó, Szandokán, Winettu és Raffaella lehessen, aki majd megtanítja őket, hogy milyen is az a ValóVilág. Tehetik, hiszen 4-5 évvel idősebbek padtársuknál.
     Szívesen elintézem azt is, hogy az oktatási osztályok alkalmazottai húzhassanak le tanítani ezekbe az intézményekbe, ahol a 9.-es diákja, aki 4 fejjel és 60 kg-al termetesebb nála, és legalább 17 éves, elmagyarázza majd a helyét a világ színes palettáján.
     Ezúton kérem alapelveik kiterjesztését rám is! Azaz, nekem kevesebb a pénzem, mint sok becsületes embernek, ezért adják olcsóbban a BMW-t, mert integrálódni akarok, és egyenlő bánásmód képességektől függetlenül, ugye. Akinek füle van, az gondolom hallja.
     Örülnék továbbá, ha sem engem, sem az olyan bőszen integrálni kívánt tömeget, nem csak szavazati egységnek néznének, hanem annak ami vagyok Embernek. Akinek esze van az érti.
     Ha azt hiszik, hogy elbújhatnak váraikba, amelyekbe a kísérlet elől rejtőznek, hát tévednek. Aki tanult Történelmet az tudja. De aki nem annak elég átnézni Albionba, és láthatja, hogy hová vezet ez az eszement túlengedése mindenféle kiforratlan embernek, akik a szabadságot rombolásra használják. Az, hogy miért terjed egyre jobban a média által jó vastagon megtámogatva, annak a fejtegetése bőven túlmegy ennek a bejegyzésnek a határain.
     Ezért kérem ezeknek az embereknek a környezetét, hogy magyarázzák már el nekik, ha tudják, hogy mit csinálnak az baj, mert aljasság, ezért húzzanak el; ha meg nem, akkor pláne húzzanak el, mert minek vannak ott.
     Végül, hagy fejezzem be irományomat egy kiérlelt gondolattal:
Minden eszme annyit ér, amennyire megvalósítható, tehát általában szart sem!

    "Még" nem vagyok megvilágosodott. Akik ismernek, csont nélkül alá tudják támasztani, némi manipulatív fröccs után azt is, hogy értelmes lény sem. Viszont kisebb, olyan fogalom és értelem tisztázós: „azt a kutya mindenit” érzés már jó párszor vágott pofán. A legtöbb ilyen fénysugár természetesen indián, azaz mohikán testvéreim között ért.
      Most elmesélem az elsőt, amelyik bő egy tucat éve történt, a sárga mosómedve havában, a szúrósszagú csillagtölgy évében, és a nyugati ember szomorú, pótcselekvésektől hemzsegő életéről szól, amitől sokszor azt hisszük, hogy igen, de mégsem.
      Mivel már jó másfél éve ismertem a mohikánok Lusta Leopárd családját, a főnök Lassú Víz megengedte, hogy én főzzek a családnak, annál is inkább, mert fenemód büszke voltam konyhai készségeimre. Gondoltam, hogy a legnagyobb hatást akkor fogom tenni rájuk, hogyha kedvenc ételükkel, egy egyszerű, fűszeres bölénypörkölttel lepem meg őket, amit már ezerszer láttam hogyan készítenek, így biztos lehetek a sikerben.
      Az egészet megpróbáltam a legnagyobb titokban megvalósítani. Mindez annyira sikerült, hogy még a család legkíváncsibb tagja, Négyszemű Béka sem tudott semmiféle értékelhető információval szolgálni az érdeklődőknek.
     Miután elkészült az étel a család nekilátott a lakomának. Én alig ettem, mivel egyfolytában a családtagok arcát figyeltem, hátha elkaphatok a puszta udvariasságon túlmenő arckifejezést. Szerénytelenség nélkül állíthatom, óriási sikere volt a művemnek. Még Bulé Mia a törzs legválogatósabb tagja is kétszer szedett, a szokásos fél adag helyett.
     Az ebéd befejezése után a főnök, miután megtörölgette szafttól pirosló száját, őszinte, egyszerű dicsérő szavakkal fordult felém, a többiek szapora bólogatásától támogatva:
- Nagyon finomat főztél kedves sápadt arcú testvérünk! Mi ez?

 

„...Aztán valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,
és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.”
                                        (Szabó Lőrinc: Dsuang-Szi álma, részlet)

 Virtuális bejegyzés, amelyet 1-esek, és 0-ák formájában tárol virtuális fájlrendszeren egy virtuális szerver.

       A Homo Sapiens Virtualensis (a Virtuális Ember) valószínűleg a Homo Sapiens Sapiens (Mai, vagy Bölcs Ember) leszármazottja, erős Neanderthalensis és Erectus beütéssel. Megjelenése a XX. Század közepére tehető tömegesen. Elterjedési területe a Föld úgynevezett civilizált része, de egyre erőteljesebben terjeszkedik az úgynevezett tömeg-médiának köszönhetően. Több mellékága van, valószínűleg kihalásra ítélve. Ilyenek például a Homo Sapiens Manipulatensis (a Manipulált Ember) és a Homo Sapiens Superfluousiensis (a Fölösleges Ember), bár ilyen mellékága minden Homo fajnak volt.
A Homo Sapiens Virtualensis továbbfejlődési lehetőségei végtelenek.

      Életmódjáról rengeteg dokumentáció létezik, ezek gondos szűrése alapján a következő megállapítások tehetők róla.
Nemzetnek nevezett virtuális közösségekben élik az életüket, bár mindegyik nemzet, ún. kultúrkörhöz is besorolja magát, amelyek körülírása lehetetlen. Így minden egyed többes identitással rendelkezik, és tulajdonképpen ő maga választja ki a számára legmegfelelőbbet. Vezetőik törekvése még tovább bonyolítja a kérdést, ugyanis megpróbálnak még egy identitást rásózni, az úgynevezett pártkötődést, amit régen nem létező eszmék alapján szerveznek, természetesen az aktuális viszonyokhoz idomítva.

Társadalmi létüket virtuális határok szabdalják még tovább, amelyek legfőbb színtere a település, amelyet virtuális hierarchiák irányítanak, és változó erősségű társadalmi (bizalmi) tőkék.
Lakóhelyét virtuális időpontban hagyja el, feltöltve virtuális hírekkel, amelyeket mesterséges körülmények között élő emberek szűrnek virtuális elvárások szerint.
Munkáját virtuális jutalomért végzi, amiből nagyrészt virtuális javakkal látja el magát.
Élelmének nagy része virtuális adalék, és az általa okozott súlyfeleslegtől virtuális szerekkel akar megszabadulni.
Délutánonként virtuális ismerőseit nézi egy virtuális csövön keresztül, virtuális vágyakat keltve magában, és este megpróbálja mindezt megélni társával.
Alvásközben virtuális képeket lát, amelyek pedig nagyon is valódiak. Ekkor bejárja teremtője a Homo Sapiens Superior világát, aki benne éli át a materiális valóságot. Ő maga a Legfőbb Lénynek köszönheti virtuális létét, aki rábízta a testiség megélését, hogy aztán a mindent átjáró energiának adhassa át a tapasztalatát.
A reggel felébredő ember megint elkezdi az információk gyűjtését a NAGY JÁTÉKHOZ.

A Teremtő ritkán nyúl bele a játékba, mert a program nagyon jól van megírva. Mostanában azonban komoly elhatározásra jutott. Valamilyen megoldást keres két egyre rosszindulatúbbá váló szoftver: a politikus és a pénzember kiigazítására. Kezdenek ugyanis egyre veszélyesebbé válni, és magának a JÁTÉKnak a létét veszélyeztetik, pedig annak még nincs vége!

 

Ez a bejegyzés sajnos, vagy sem, de igaz történetről szól. Sok mindent nem tudok hozzá tenni. Azért felhívom kedves olvasóim figyelmét az aktivisták indokaira a csonkítás mellett, hiszen azok végül is logikus gondolatmenetre épülnek. Ebből kiindulva pedig hogyne tudnánk mi is hozzászokni puhány, lélekcsonkító életmódunkhoz, mikor ennél sokkal szarabb dolgokhoz is vonzódnánk, mert azt már ismerjük.

2008 március 4-én hozzávetőleg 800 nő tüntetett a sierra leone-i Kailahun városban a női nemi szerv megcsonkításért. Szerintük a gyakorlatot ellenzők csak a pénzüket féltik.

A nők színesen felöltözve, kagylókkal díszítve énekeltek dalokat helyi dialektusban, tiltakozásképpen a hatóságok és külföldi szervezetek "minden olyan kísérlete ellen, mely megfosztaná őket ettől a hagyományos rituálétól".
Kailahun, az a Freetown-tól 300 kilométerre keletre fekvő poros város az emberi jogi csoportok szerint a nyugat-afrikai országban hagyományos női nemi szervi csonkítás központja - írja a MediPress.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete viszont már csak orvosi kockázatai miatt is ellenzi azt a 28 afrikai országban honos gyakorlatot, mely a nők nemi szervének részleges vagy teljes megcsonkítását célozza. A megmozdulást a Bondo Társaság szervezte "erőfelmutatásként" - számolt be a társaság egy vezető tagja, Mamie Banya. "Minden olyan szervezet, mely pénzt fogadott el külföldi támogatóktól azért, hogy támadást indítson a gyakorlat ellen vesztes háborúba szállt be. Tartsák meg az adakozók a pénzüket, mi pedig a kultúránkat".

A Nemzeti Emancipáció a Fejlődésért elnevezésű csoport workshopokat és szemináriumokat rendezett a nők megcsonkításának sierra leone-i betiltása érdekében, de erős ellenállással szembesülnek. Sokan ugyanis ártalmatlannak találják ezt a gyakorlatot, mely szerintük elősegíti a házastársi hűséget és megfelel a vallásos értékeknek. "Ez a 100 évvel korábbról örökölt kulturális hagyomány férjeink iránt elkötelezett és felelős nőkké tett minket" - nyilatkozta a zajos tüntetés forgatagából az egyik aktivista telefonon az AFP-nek.

Egy másik tüntető, Sally Kwapika tanárnő úgy nyilatkozott: "Szeretjük a megcsonkítást, a kultúránk múltját, jelenét és jövőjét. Felszólítom az elnököt, hogy vessen véget ennek a tradicionális gyakorlatnak, hogy ha valóban el akarja veszteni a támogatásunkat". Amikor arról kérdezték, hogy mit tenne a Bondo Társaság, ha a freetown-i kormány tiltó rendelkezést hozna, Banya így válaszolt: "Kontrollálhatatlanná válnák. Korábbi kormányok sem avatkoztak bele közvetlen módon az életünkbe. Miért tennék pont most?"

Forrás: http://www.stop.hu/articles/article.php?id=288309

 

 

Két dolgot tanulj meg Fiam Tüzes Szem! -osztotta meg gondolatait fiával egy esős délelőttön Csendes Lépés, miközben a sátorban ültek és hallgatták a kopogó vízcseppeket. 

1. Ne kövess el súlyos hibákat! Legalábbis olyanokat ne, amelyeket ne tudnál megmagyarázni.

2. Ne igyál vizet! A halak és a békák abban dugnak.

„Nem attól rendültem meg, hogy hazudtál nekem, hanem hogy többé nem hiszek neked!”

Egészen véletlenül meghallgattam Miniszterelnökünk évértékelő házi dolgozatát, vagy mi a kapcaszagú kutya eget. Néztem, amint vállát megtámasztva kisdiákként magyarázza bizonyítványát. Néztem és két dolog jutott eszembe. Az egyik a bevezetésben említett Nietzsche mondás. Mert bizony, bizony így van ez tisztelt politikus honfitársaink. Megrendülten állunk szónoki emelvényeitek előtt és tátoghat már bárki, bármit, tudjuk, hogy már amikor kérdeztek, akkor is csak a statisztika moderál és operál titekek, amiről pedig nektek kell tudni a legjobban, hogy csak akkor hihettek neki, amikor ti magatok hamisítjátok (a 'la  Churchill). Sőt, akár verselhettek is olyan átéléssel, mint aki tyúkot kopaszt, vagy, mint aki az adóbevallását készíti, mer' akkor meg az jut eszünkbe, hogy: „bunkó a bankóra költőt veret.” Édes kincseim a bélyeg ott van rajtatok!

A másik, ami eszembe jutott mindennek folyományaként, a jövő nemzedék. Ja, aggódom értük, talán. Hogy csak egyetlen zárványszerű hajtást említsek virágba szökkenésük folyamatáról, annyira hisznek már a Demokrácia (legalábbis a felénk dívó Urambátyám diktatórikus pénzokrácia) jóságában, mint a szerbek az önálló Koszovó létjogosultságában.
A falakról, házibuliról házibulira vonszolódó kokainos csillagszórók sokszorosan képmanipulált bárgyú képe les le rájuk, akik gyilkos szimbiózisban élnek a paparazzikkal és gyermeteg rajongóikkal.
A műveltebb kiskölykökre Kárpáthy Abellínó mosolyog a Párizsi kávéházból, vagy Fukszos Száj egysejtű látószögének rézkarca, miközben a zenetévék nagy szocializátorai próbálnak serdülni a kamerák előtt, amit gyengébben tesznek, mint a kistehenek a mezőn.
Sz'al öcsém csórni, csalni, szívni, lőni, kihasználni, becsapni. Mint a NAGYOK. Ezzel öntözik őket a média nézettség-hajhász mindenhatói, hogy a virág később nekik teremjen.

De, hogy a pokol legmélyebb bugyrában is megmártózzunk, nézzünk szét iskoláink háza táján. A tanár az iskolában, miközben kevesebb joga van, mint egy illegális bevándorlónak, megpróbál nevelni, átadni, okítani, felkészíteni. Hogy mire, azt lassan már ő sem tudja, mert ő is eltéved a rendeletek, empíriák, erkölcsi kategórikus imperatívuszok naponta változó kérészei között..
Amúgy meg be kell húznia fülét-farkát Vállakozó apuka előtt, mert az megveszi az iskolát kilóra, ha rossz a duma. Az, hogy közben nagyfejű, hájas gyereke de facto nem enged egy normális órát megtartani elkényeztetett primitív viselkedése okán, az századlagos, mert a lényeg a lényeg, amiről már épeszű embernek sincs halvány lövése sem, hogy micsoda.
Képzeljük hát el a most felnövő gyereket, aki előtt már nincsenek elvek, tekintélyek, így önmagának kell alkotni. Nem csodálom, hogyha néhányan már 8 évesen az alkoholhoz nyúlnak.

Tanulni, na én meg mégis azt mondom, hogy létfontosságú! De már egészen más szinten, és mást. Ne legyünk szégyenlősek és kérdezgessük bátran a kristály-gyerekeket, meg az indigókat, hogy mi is a lényeg, és ne szégyelljük bevallani, hogy mi már eltévedtünk!

Tudod Vizes Ing, csak egy hajszálnyi különbség van aközött, hogy horgászol, vagy csak ácsorogsz a vízparton, mint egy idióta.

(Tépelődött Száraz Haj hangosan, miután egész délelőtt nem sikerült halat fognia a fiával.)

Minden évben elmegyek a maradék vadon élő mohikánok közé két-három hónapra. Miért is teszem, azt  most nem fejtegetném részletesebben, idővel minden bizonyára kerítek rá sort. Viszont szeretnék megosztani kedves olvasóimmal egy óriási titkot, amit  Szunnyadó Hamu wigwamjában találtunk indián testvéreimmel, miután eltemettük szegényt 102 éves korában. Egy receptes füzet volt telis-teli ínycsiklandó, de egyszerű étekkel. A titok azonban a legelején volt. A könyv kinyitása után a következő sorok álltak a belső lapon, gyönyörű kézírással.
A karcsú indián titka: Egyél mértékletesen amit akarsz, majd mozogd le!

Bejegyzés, amelyben kifejtem velem született kételyemet az önmagában nem kételkedő, mégis olyan gyakran cáfolt tudománnyal kapcsolatban, miközben tetemre hívom a falvak bolondjait, minden korok valódi szürrealizmusát.

Először is tisztázzuk: Kell a tudomány! Egzakt, elvont, racionális, hogy a Felvilágosulásról, -amelyben több milliárd ember szenved- ne is beszéljek.
Akarják, csinálják (mármint a tudósok) álmatlan éjszakák ezrei jönnek ki per fő, hogy a fölöslegesen elfogyasztott kávé mennyiségét már ne emlegessem, amikor még le sem tisztáztuk, hogy használ-e vagy sem?
Különben a tisztázás vezérmotívum tudós berkekben. Tisztázni a tényeket, dolgokat, fogalmakat. Mindezt úgy, hogy szekértáborok foglalnak helyet egymással szemben jó esetben, rosszban pedig egymásnak háttal, hátulról. A mostani tisztázandó téma: a klímaváltozás.
Mára legalább három különböző teória alakult ki kurvára egyforma tényekből, ti.:

1. Megsülünk: Magyarországra költözik a Szahara, innen indul és ér véget a rally, meg datolyát szüretelünk az Idegenlégió kaszárnyája mellett.

2. Állandóan változó időjárás: egyszer meleg, másszor hideg, akár napokon belül is.

3. És amit a lenti link is fejteget: Megfagyunk.
http://index.hu/tudomany/klima080123/

Szegény jó Balogh Tanár Úr (Dr. Balogh János, a magyar és világ ökológia tudományának egyik doayen-je) mosolygós arca rémlik fel, aki, bár 1971-ben az elsők között hívta fel a világ figyelmét a pusztuló természetre, egyik utolsó tévés beszélgetésén körülbelül azt mondta az őt kitartóan faggató riporternek arra a kérdésére, hogy mi lesz így a világgal?
Hogy asszongya: A világ meggyógyítja önmagát, eddig még mindig meggyógyította, csak nem szabad nagyon kisléptékben gondolkozni.
Fogadjuk el ennek a végletekig szerény tudósnak a szavait, aki mindig is szintetizálásra törekedett, a gyors válaszok helyett. Az a  kedves félmosoly valószínűleg a rettegő embereknek szólt, akik mindig mindent percekben mérnek és képzelnek el, ezért nem is képesek továbblátni  a saját árnyékuknál, ezáltal szomjazzák a kész válaszokat, amiket aztán örömmel gyártanak a tudósok.
Nincs is baj a válaszokkal, mert ha már kutatási pénz, akkor azt el kell költeni, de örülnék, ha néha-néha vennék a bátorságot tisztelt tudós embertársaink, és hozzátennék a válaszaikhoz, hogy ez az én véleményem, akármennyire is objektívnak állítom be per excellance. Mert, akik Einsteint kiátkozták, meg a többi újtól rettegő intelligencia is tudós volt, bizony. Oszt' mennyire nem lett igazuk (sorolhatnánk neveket ezerszám, mert jóformán nem maradt tudós elme, akit ne cáfoltak volna meg következő korok, hogy azokat újólag cáfolják).
Szóval, talán a szűklátókörűséggel lenne problémám igazából, körülbelül a társadalom minden szintjén. A szűklátókörű válaszokkal, meg azok elfogadóinak kétségbeesett igyekezetével, hogy mikor találnak egy választ, azt foggal-körömmel igazolják válogatottan öszekapart tényekkel.
Nagyon jól tudom, hogy a szintetizálás kegyetlenül nehéz ügy, az elmét külön kell rá trenírozni. Viszont ha mindez így van, akkor a kétely, a kicsi félmosoly, igazán üdvözítő lenne.
Ha már nekünk nem akar menni a dolog, vissza kell nyúlni régi idők bölcseletéhez, és  törvényileg elő kellene írni, hogy minden településnek kötelezően el kell tartani egy falu bolondját! Most is él belőlük számtalan (van ahol koncentrálódik, pl. parlament), de  hivatalossá kellene őket tenni.  Egyrész, így az emberekben is oldódnának a szorongások, hiszen mindenki úgy gondolná, hogy valakitől még ő is okosabb.  Másrészt viszont, minden "szent" dolog kapna egy ellenfényt is,  és hátha az ellenfényben kiderülne, hogy  szar van a palacsintában. Mindezt társadalmunk jobbítása érdekében javaslom, mert a változások úgyis az egyes emberek lelkében mennek végbe, azt kellene hát nevelgetni.
Végül, ha már megidéztem a Professzor Úr szellemét, hadd búcsúzzam örökbecsű szavaival, amelyek mindezt alátámasztani látszanak (bár lehet, hogy tévedek):
„Oktalan az az ember, aki azért dolgozik látástól vakulásig, hogy lomokat vásároljon – mert a fogyasztási javakból lom lesz – nem is túl sokára.”

                                                                                                               Jártam a sápadtarcúak városaiban. Úgy láttam a bűnözés legyengíti őket, de nem úgy néz ki, hogy kezelni tudnák. Nem értem, miért nem engedik működni szabadon a bűnözőiket, majd az adóikkal megfojtanák valamennyit. Örökre.

( Gondolkodott Éles Penge hangosan az esti tűz körül, miután mélyet szívott pipájába) 

 

Bejegyzés, amelyben kételyt kap a, „hiszem, amit látok” tétel, és amellyel összéb vagyunk Einstein Istent kutató teóriájával, amire akkor hívta fel a figyelmet, amikor azt mondta, hogy arra kíváncsi, hogy Isten hogyan teremtette a világot. Mindezt a qbitek a kvantumteleportáció iránti el nem múló szerelmén keresztül egészen az informatikai megvalósításig. A bejegyzéshez annyi közöm fűződik, hogy több anyagból állítottam össze, rövidítettem egyes helyeken, picit hozzáírtam, elvettem belőle, no meg az, hogy közlöm. Az eredeti kutatók megtalálhatóak a blog alján.

 A kvantumteleportáció elméleti kidolgozása Charles Bennett nevéhez fűződik, aki 1993-ban tette közzé ezzel kapcsolatos eredményeit. Két, ún. összefonódott, vagy Bell-állapotban lévő qbit felhasználásával lehetőségünk van egy ismeretlen kvantumállapot teleportálására, és meglepő módon ez a művelet teljesen független a qbitek egymáshoz viszonyított távolságától.

Ezen túlmenően az is nyilvánvalóvá válik, hogy ez a fajta információátvitel még csak fizikai összeköttetést sem igényel, így a klasszikus hálózatokra jellemző kábelezési problémával sem kell számolni. A gyakorlatban, első ízben a teleportációt 1996-ban valósították meg.

Az alábbi áramkör által előállított kvantumállapotok nagy jelentőéggel bírnak, mert például segítségükkel valósítható meg a kvantumteleportáció. Jelölje a két bemenő állapotot x, illetve y. Az első, vagyis az x bemenetre alkalmazzuk a Hadamard-transzformációt, amit majd a CNOT követ. Az áramkör kimeneteként kapott állapotokat  |ß_xy -al jelöljük.

Vizsgáljuk meg közelebbről, hogy tulajdonképpen mi is történik ebben a kvantum-áramkörben. A Hadamard-transzformáció előállítja az x qbit szuperpozícióját, amely a következő lépésben végrehajtásra kerülő CNOT kontroll qbitjének felel meg. Ha a kontroll qbit értéke 1, akkor a kontrollált qbitet tagadjuk, különben nem történik semmi.

A |ß_xy állapotokat még BELL-, vagy EPR-állapotoknak is szokták nevezni. Az EPR elnevezés onnan ered, hogy Einstein, Podolsky és Rosen voltak, akik rámutattak ezen állapotok különlegességére. Az összefonódott állapotok további tanulmányozása vezetett el a kvantumteleportációig.

A kvantumteleportáció egy olyan módszer, amely kvantumállapotok továbbítására szolgál és ehhez nem szükséges még az sem, hogy a küldő és fogadó fél közt létezzen valamilyen kvantumkommunikációs hálózati kapcsolat. Nézzük, hogyan is működhet a kvantumteleportáció.

Feltételezzük, hogy Alice és Bob találkoztak valamikor régen egymással, de most távol élnek egymástól. Együtt létrehoztak egy EPR-párt, amelyből egy-egy qbitet megtartottak mindketten maguknak, amikor szétváltak. Évek múltán Alice azt a feladatot kapja, hogy továbbítson Bobnak egy |Ψ állapotban levő qbitet anélkül természetesen, hogy a Bob hollétéről bármit is tudna. Alice azonban nem rendelkezik semmilyen információval sem a qbitállapotáról, sőt információt is csak klasszikus csatornákon át tud küldeni. Alice helyzete reménytelennek tűnik, legalábbis a kvantumteleportáció ismerete nélkül.

A probléma megoldásához az alábbi műveleteket kell Alice-nek elvégezni: kölcsönhatásba hozza a továbbítandó qbitet a nála maradt fél EPR-párral, majd az így keletkezett két qbitet mérésnek veti alá. A mérés eredménye az alábbi négy lehetséges érték közül egy: 00, 01, 10, és 11. Az így kapott információt elküldi Bobnak. Az Alice üzenetétől függően, a négy lehetséges műveletből Bob elvégez egyet a saját birtokában levő EPR-páron, és meglepő módon, az elvégzett művelet eredményeként Bob éppen a |Ψ állapotot kapja.
Tehát ha az Alice által végrehajtott mérés eredménye 00, akkor a Bob rendszere a |Ψ állapotba kerül. Hasonlóan, Alice mérési eredményeitől függően a Bob qbitje a fenti négy állapotok egyikébe kerül. Nyilvánvalóan, ahhoz, hogy el tudja dönteni, hogy a négy állapot közül éppen melyikben található a saját qbitje, Bobnak is ismerni kell az Alice mérési eredményét - ez az a tény, amely meggátolja azt, hogy a teleportáció során fénysebességet meghaladó sebességgel tudjunk információt továbbítani, mivel a mérés eredményét Alice klasszikus kommunikációs csatornán közli Bobbal.

Mihelyt Bob megtudja a mérés eredményét, a legkézenfekvőbb transzformációt elvégezve a saját qbitjén, visszanyeri a állapotot. Például, ha az Alice mérése 00-t eredményez, akkor Bobnak nem kell tenni semmit, éppen a állapotban van a saját qbitje. Ha az Alice    mérési eredménye 01, akkor Bob csak az X kapu alkalmazása után kapja meg a küldött információt. Az 10 mérési eredmény után Bobnak a Z kaput kell alkalmazni, míg az 11 mérési eredmény után előbb az X, majd a Z kapu alkalmazása után kapja meg Bob a küldött információt.

Hangsúlyozni kell, hogy a kavantumteleportáció nem különböző részecskék (pl. foton, vagy feles spinű részecske), hanem kvantumállapotok teleportációját jelenti. Ezáltal a kvantumállapotot hordozó részecske térbeli helyzete változatlan marad.

Nyilvánvalóan itt nem merül ki a kvantumkapukban, áramkörökben rejlő összes lehetőség, de mindenkép bepillantást nyert a téma iránt érdeklődő olvasó a kvantumszámítás alapjait képező számítógépes logika rejtelmeibe. Az első, valóban működő kvantum számítógép
leírása alább.

Hartmut Neven, a Google képfelismeréssel foglalkozó részlegének egyik specialistája egy, a SC07 nevű, szuperszámítógépekkel foglalkozó konferencián tartott előadást. Ennek során egy képfelismerő algoritmust demonstrált a szakember, melyet egy nemrég alapított cég, a D-Wave Systems készülékén futtatott. Neven állítása szerint ez az eszköz az első, praktikus méretű kvantum számítógép, ami kereskedelmi forgalomban is felbukkanhat.

Mitől kvantum a kvantum számítógép? Attól, hogy egy ilyen rendszerben az összes kvantum állapot létezik, vagyis elméletileg egy kvantum számítógép a bevitt kérdésre adható válaszok mindegyikét képes párhuzamosan, egyszerre vizsgálni. Az 1980-as években megalkotott elmélet gyakorlatba való átültetése azonban - érthető okokból - lassan halad, mivel nagyon nehéz olyan rendszereket építeni, amik néhány kvantum bitnél többet tartalmaznak; illetve ezek koherens állapotban való tartása is problémákat okoz. Ahhoz, hogy el lehessen nyújtani az úgynevezett „dekoherencia időt”, a kvantum számítógépeket gyakorlatilag teljes mértékben izolálni kell a külvilágtól.

Ezt a problémát oldotta meg a D-Wave, állítása szerint. Mégpedig azzal, hogy adiabatikus (hőcserementes) kvantum számítógépet alkotott. A dekoherencia idő nem jelent gondot többé, közölte a vállalat, mivel a rendszer termikus zajjal is képes működni.

Persze mindez csak úgy vált lehetővé, hogy sokan sok pénzt áldoztak a kutatásokra: összesen több mint 44 millió dollárt invesztáltak a cégbe. Ennek volt az első eredménye az a kézzelfogható, 16 qbites számítógép (az Orion), amelyet még februárban mutattak be. A tudósok ennek ellenére szkeptikusak maradtak, azt állítván, hogy a D-Wave nem fog tudni valódi kvantum számítógépet létrehozni. Ez utóbbi viszont kitart amellett, hogy kísérleti gépe nagymértékben hasonlít egy klasszikus, 16 bites számítógéphez (ahol a 16 bit nem az architektúrára, hanem 16 darab bitnyi információra vonatkozik).

Az azóta eltelt időt szorgos fejlesztéssel töltötte a csapat, így immár a prototípus processzorok hetedik generációját is megalkották. Ez 28 qbittel rendelkezik, és továbbfejlesztett teljesítménnyel illetve skálázhatósággal büszkélkedhet. Ezen demonstrálta a Neven Vision céget 2006-ban felvásárolt Google alkalmazásában álló korábbi cégtulajdonos, Hartmut Neven a fent említett képfeldolgozási algoritmust. A digitális képekkel kapcsolatos műveletek tipikusan nagy számítási teljesítményt igényelnek, tehát egy, a kvantum számítógépeknél elért áttörés ennek a területnek komoly lökést adhat.

Egyelőre még nem tiszta, hogy gyorsabb-e a mai számítógépeknél a kvantumokra alapuló masina, de a D-Wave állítása szerint a tesztek folyamatosan zajlanak, ahogyan a gép fejlesztése is, így a pozitív válasz nem várat már sokat magára. Korábban a cég 2008 végére ígért 1000 qbites, megvásárolható kvantum számítógépet, és ugyanekkorra tervezi megvalósítani az Orion rendszerének Weben keresztüli nyilvánosságra hozatalát. Egy év már igen szűkös idő, a csapatnak tehát komoly oka lehet a bizakodásra, ha még nem módosították a céldátumot.

Irodalom

·         Michael A. Nielsen &Isaac L. Chuang, Quantum Computation and Quantum Information

·         Artur Ekert, Patrick Hayden, Basic concepts in quantum computation

·         John Preskill, Quantum Information and Computation

·      Endless Knowledge Base of the Internet (Az Internet Végtelen Tudásbázisa)

p.s. Ha valaki mindezt nem hiszi, járjon utána.

 

 

A szex kedvéért megnősülni olyan, mint venni egy Boeing 747-est az ingyen mogyoró miatt.

(Alvó Nyílvessző sóhajtása egy nehéz reggelen.)

Bejegyzés, amelyben könyvet ajánlok, mindazoknak, akiknek elegük van a nyifegő, nyavalygó, széplelket játszó ultrafrusztrált emberszabásúskodásból, akiket Önmagunknak hazudunk.

A könyv Dr. Csernus: A nő című műve. Amelyben a doki, tévéből megszokott stílusával szembesít minket gyengeségeinkkel, projekcióink fő természetével. Ránk önti a magunk által kivégtermékezett anyagot, amelyet pedig olyan szívesen locsolgatunk másra. Teszi mindezt következetes vulgaritással (szerintem túl sokkal, de ő jobban tudja), érthető hétköznapi magyar nyelven.
Rádöbbent, lealáz, hogy katarzist tudjon adni, megosztva velünk műhelytitkai idevágó részét.
Mondanom sem kell, hogy nem CSAK nőknek, nem csak nőkről szól, hanem arról, hogyan legyünk Emberek, ne csak programozott zombik. Mindezt úgy, hogy engedjünk másokat is Embernek lenni.
Érdemes elolvasni, hogy merjünk megnyerni egy Főnyereményt, Önmagunkat!

Avagy, dőlnek már a gátak, amelyek elválasztanak minket, akik össze-vissza.

Az Imprllista Béke, vagy mi a szösz, amit "pocakos szivarszívók", és huncut romány és cseh lobbisták nyomtak ránk, és amely mételyként üli meg minden magyar máját úgy 87 éve, most végleg szétrepedt. Az, hogy igazságtalan volt, azt még a pirézek is elismerték tavaly a függetlenebbnél is függetlenebb államok konferenciáján. A saját felelősségünket, hogy megalkothatták, Andrássy intelligens, bár ánti-világbeli politizálását a helyszínen, az ünnepi pillanatokban nem firtatnám.

Mindenesetre december 20-án sorompók hullanak a porba, őrbódék enyésznek el a téli ködben, legalábbis dél-nyugat, nyugat és észak felé. A java még hátra, de legyünk optimisták, és mondjuk azt, hogy a pohár félig tele van, és örömködjünk amin lehet.
Visszacsinálni persze nem lehet a rengeteg igazságtalanságot ami az elcsatolt és magyarországi magyarokkal történt nagyon is szűklátókörű politikusok döntései alapján. Az idő bebizonyította, hogy nem nekik volt igazuk. Persze már akkor sem hitték, hogy igazuk van, csak hát izomból, és indulatból próbáltak diplomáciázni. Meg is lett a következménye, ti. a II világháború.

Magyarok milliói sínylették a végzetes döntést. Mondjuk sínylették azt a nem magyarok is, akik teljes életüket ellenséges környezetben élték le, és élik le ma is.
De most már lehet bizonyítani! Mi tartozik össze, mi nem? Kik tartozunk össze, kik nem? Mármint szervesen, és nem csak a kocsma asztalnál kiabálva. Lehet tenni, szervezni közös dolgokat a szétszakított részeinkkel, mondjuk közös önkormányzatokat, testületeket, sport és egyéb egyesületeket létrehozni. Közös vállalatokat, bajnokságokat, olvasó köröket, stb. alakítani. Hidasnémetihez, Tornaszentandráshoz közelebb van Kassa, Rozsnyó, mint Miskolc, tartozzon hát össze az, ami összetartozik. Párkányt csak egy híd választja el Esztergomtól, ketten együtt 60 ezres város, komoly logisztikai, oktatási, kultúrális potenciállal, hogy az esztergomi péksüteményekről, és a csapolt szlovák sörökről ne is beszéljek.

Ezután főleg rajtunk, itt és ott lakó magyarokon múlik, hogy mit kezdünk magunkkal, mert szerintem görcsölhetnek ezután a gyökér nacionalista politikusok az utódoknál, time is on our side. Lassan talán azt is felfedezzük, hogy több mindenben hasonlítunk, magunkat magyarnak, szlováknak, pitréznek vallók, mint ahogy a hisztis médiumokon átpréselik érdek emberek. De ez csak szép álom egyenlőre. Most csak tegyük meg az első lépést, hiszen a Micimackó is megmondta, hogy a leghosszab út is az első, apró lépéssel kezdődik.

Azért halkan felteszem a kérdést: Szét-e húzunk-e ebben is? Az érzékeny költői válasz: Ebben nem lehet, mert nagyon elkú*juk a jövőnket emberek! Itt Trianon legnyomorítóbb hozadékát kell elfelejteni, hogy ti. ellenségek vagyunk mi, kárpát-medencei népek.
No meg hátrébb a magyar individualizmussal is.

A Halacska újra egyesülhet gazdaságilag, kultúrálisan, érzelmileg. Ha meg ezek szépen működnek, a politika szart sem érdekel senkit. Azonkívül értelmét és érzelmét veszti a Határon Túli magyar kifejezés, legalábbis a Felvidéken, a Mura-közben, és Burgenlandon.
Újabb esélyt kapunk, amivel remélem élünk nagy boldogságunkban, mert nincs mese: "a ziccereket könyörtelenül ki kell használni", ahogy Tóth II János fogalmazott, amikor megkérdezték tőle, hogy mitől is olyan jó futballista.

Avagy, kérdések tömege a pozitív diszkrimináció diszkrét bája árnyékában, mert úgy tanul a gyerek, ha kérdez. Én meg egy nagy gyerek vagyok.

Evolucionizmus, szociál-darwinizmus, mémelmélet, és a többi ateista fejlődéselmélet szerint az emberiség egyre csak fejlődik, kiválasztódnak a jobbak, ügyesebbek, életre valóbbak. De nézhetjük akár a teremtés-elméletet is. Mindegyik meg akarja magyarázni az emberi élet lényegét, miért, minek, honnan, hová. Ennek az úgynevezett fejlődésnek egy nagyon érdekes, szubjektív felfogásoktól hemzsegő része a tolerancia elve, aminek a 2-es verziója a pozitív-diszkriminácó, amelyről legalábbis én, többet hallok, mint tudok. Leültem hát a gondolkodó sarokba és eszmét futtattam róla, de válaszok nem akartak jönni, csak kérdések.

A tolerancia nyilván egy túlélési mechanizmus miatt alakult ki, mert az okos emberek rájöttek, hogy rövid úton kiirthatjuk magunkat, ha ezt nem fejlesztjük tovább. A tolerancia v2.0, azaz a pozitív-diszkrimináció, azonban, mintha az önnön farkába harapna és lassan megenné önmagát.
És itt jönnek a kérdéseim: Mi van akkor, amikor a kisebbségek nem tisztelik az úgynevezett többséget, azok jogait, ne adj Isten egyáltalán nem toleránsak v1? A felütés hozza a következő kérdést: Meddig határoznak meg úgy valakit, hogy kisebbség, és nem a tetteit felelősséggel vállaló egyén?
Mik a kisebbség földrajzi határai? Falu, város, ország, kontinens, univerzum szint?
Mi van akkor, amikor az úgynevezett többség, szintén kisebbség valakikkel szemben, vagy éppen a többség egyes tagjai bizonyos szempontokból szintén kisebbség?
Ki a legnagyobb többség a Földön, a kínaiak? Lehet, hogy már a kisebbségek többségben vannak?

Kik határozzák meg, hogy milyen szempontok szerint tartjuk számon a kisebbségeket, egy törpe kisebbség? Kisebbség-e a buta, a szegény, a gazdag, a rosszindulatú, a cinikus?
Szívás többséghez tartozni? Én úgy látom, mintha mindig is kisebbség irányítaná a többséget, vagy nem?

Értem én a szándékot, de lesz-e úgy fejlődés, hogy sokszor nagyon is önző érdekek mentén megpróbálunk konzerválni bizonyos állapotokat, akár a jövő kárára?
Több vért a bolhának, több trágyát a légynek, több pénzt a szegénynek, több észt a hülyének! Mi mint, de jure többségiek kínlódunk, mint púpos gyerek a prés alatt. Shut up! -magyarázzák Illetékesék nagy őszinteségi rohamokban, de leginkább mosolyognak rajtunk, csodálkozva az értetlenségünkön.
Aki nem unta meg a kérdések özönét és eljutott eddig, attól úgy búcsúznék, hogy talán Mindenkit Pozitív Diszkrimináció illetne meg, ha már egyszer részt vesz az élet nagy játékában.

Bejegyzés, amelyet szomorú döbbenetből követtem el, és amiben tökeszakadt melankóliát érzek a tehetségtelen ország-felelősök miatt, akik azért lennének, amit nem csinálnak, és egyre jobban sajnálom az áldozatokat, akik sokszor nem tudják hogy azok, csak azt, hogy az okosság nem a legfőbb jó, ha nem arra irányul, amire kellene. Ezért hátha mi magunk.

Hétvégi napon apuka röffenti az autót, család beszáll, indul a mandula. Kezdődik a szertartás, az ünnep, a Vásárlás. Kóborlás a polcok között, vadászat az OLCSÓbb, de JÓ árukra. Szemezés fáradt anyukákkal, vihogó tinikkel, macsó apucikkal, akik igen, de nem Annyira.

Így mulat a magyar és annyi más túlcivilizált, vagy mi a f*szom ember.
Művelt, beszélgetősókon pallérozott elme elutasítja a csökött, úgymond gyermeteg ünnepeket. A gagyi szentekét, az akrobatáét (értsd Jézus), az Adventet, az Új kenyeret (olyat úgysem eszik), és sorolhatnám mindazokat, amik még a régiek életét keretbe foglalták, úgy több ezer évig. Mert hát a pogány korszaknak is voltak szokásaik, ünnepeik, amiket aztán nagyrészt beépítettek az újabb keresztényekbe.

De hát hogyan is hihetné a mai, Felvilágosult elme azt a sok hókusz-pókuszt, ami szegény 8 általánost SEM végzett mamát még elkábította. Nem, nem ennek vége! Nincs már a nyekergés a templomban, helyette XY rádió az Áruházban, a modern templomban, ahol az eladók a papok, az ünnepek a leértékelések. Jönnek is a szentírások minden héten. Minden egyház küld egyet, bár a cserépkályhába begyújtani legfeljebb a Tesco-sal tudok, a többi túl színes.

De hogyha mélyebb élményre vágyik a harmadik évezred népe irány-surány a koncertek, tömeg diszkók, ahol megtalálni véljük az elvett Istent egy-egy zenész, DJ-képében, aki jóízűket fingik és büfög, amikor éppen nem játssza a földöntúlit (sokszor akkor is). Nye, Exclusive Exchange.

Nem sírnám már vissza a múltat, mert a nagyon régiek is megmondták, hogy haladni kell a korral, mert ha nem, az itthagy téged oszt kövülhetsz, aztán összecsaphatsz a malommal, meg ostromolhatod Besztercét. Különben is, amennyire tőlünk tellett, a legtöbb ünnepünkből sikeresen lófingot csináltunk csak nem emlékezetes eseményt. De, hogy koronázásképpen, az egyedüli irányvonal a nagyfrancoskodó, huncut ember képe legyen, aki egyszinten áll egy 12 éves gyermekkel, és aki mindig az éppen aktuális ügyeskedését éli meg ünnepnek; plusz annyi a tartása, mint egy serdületlen kislányé, az beteszi a kulcsot a zárba.

Sajnálom szegény Hankisst, senki sem figyel rá igazán, lehet, hogy nem értik, lehet, hogy nem akarják érteni. Pedig lépten-nyomon kész megosztani szerintem nagyon is épkézláb gondolatát, hogy pl. ugyammán: Találjuk ki Magyarországot! Megint.
Mert amíg megy a nemzetben, népben gondolkodás, addig kötőanyag is kell. Az nagyon kevés, hogy utálom az Orbánt, meg a Gyurcsányt. Ők kegyetlenül múlandó és apró dolgok ahhoz, hogy igazodási pontjai legyenek a Nemzetnek.
Amik még maradtak, mint esszenciák: a Turul, a Szent Korona, a Szent Jobb, Nagy-Magyarország, stb., pedig túlságosan fogalmak és elvontabbak már nem is lehetnének.
A földön két lábon álló, esztétikai stádiumban élő embernek ünnep kell! Jó sok, átélhető, ember- és, ha már itt tartunk, nemzetszerű. KELL neki, hogy fel tudjon emelkedni az etikai stádiumba, amitől most vigyázva távol tartják a fogyasztói társadalmak ideológusai, hogy aztán véletlenül se érhesse el a vallási stádiumot a’ la Kirkegaard.

Ha ŐK nem, hát találjunk ki ünnepeket MI magunk! Mittudomén: az Autópályák ünnepe, a Valódi Étel ünnepe, a Kizsigerelt Természet ünnepe, a Borvidékek ünnepe, a Magyar Nyelv Szépségének az ünnepe, a Túlhajszolt Magyar Anyák ünnepe, a Fél Unicum Üveg Sör ünnepe (itt letudhatnánk az apák napját is), az Igazmondó Politikusok ünnepe (ha nem is lesz tömeg, a szándék a fontos), a Becsületes Adófizetők ünnepe, a Polgárbarát Rendőrség ünnepe, a Virtuális Ismerősök ünnepe. Mindegy, csak találjunk már ki ünnepeket, mert szétesik ez a vacak tákolmány. Javaslataitokat legyetek szívesek a csabaferenc@gmail.com címre küldeni.

Ebben a bejegyzésben nem az én szövegem számít, ugyanis magáért beszél a következő:

"Újabb kutatások, elméletek, elképzelések szerint a magyarság gyökerei nagyon mélyre nyúlnak vissza, legalább 70.000 évvel ezelõtti idõkbe. A legalább szó itt nagyon fontos, mivel egyes tárgyi bizonyítékok alapján (mint pl. 7 m hosszú csontváz, magyar rovás és képírással magyarul olvasható anyag aranylemezeken a föld történetérõl, és a nemrégen másik bolygóról földünkre érkezõ ûrhajóból magyar embereknek átadott magyar rovásírással írt anyag) mind arra utalnak, hogy itt valami sokkal többrõl van szó."

Nem mondom, hogy miután visszamásztam a forgószékre, egy-két perc nem az öröm tüzében telt, abbéli megvilágosodásomban, hogy ilyen ősi és küldetéssel bíró néphez tartozom.  Mikor az első eufórikus percek elmúltak jött a bánat és sajnálat. Leginkább Slotá-t, meg Funar-t sajnálom, ugyanis nem tudják, hogy kikkel kezdtek ki. Meg különben is, ehhez képest az ő Dákó-Román eszméletük, meg Szépszemű Szvatoplukuk, meg az, hogy a csángó gyerekeknek az olaszt kell anyanyelvként tanulni, hogy úgymondjam kevés, mint Chuck Norrisban a könyörület.

És akkor lássuk magát a szájtot:
http://www.maghar.hu/maghar_uj/index.html
Csak hogy tudd, honnan jöttél, hová mész! És ne ítélj hamar, mert sosenem lehet tudni!
A fent idézett írással a szerző nem ért egyet, a szándék pusztán az emberi gondolkodás sokszínűségének a bemutatása volt.

Ímé hát látjátok feleim szemtekkel, hogy mik vagymuk. Ímé papier es pur vagymuk. Mert most biza temetni jöttünk össze az Könyvtárot, bármennyire is fáj az temetés vala nékünk.

Bocsásuátok meg vala nékem, hogy az magamruárul intézem az első szavakat. Mert biza 4-5 éves lehettem vala, mikoron elolvasám életem az első könyvét vala, az Egri Diákokat. Öregek állíták, senki sem taníta meg olvasni vala, így az Isteni adománynak fogám fel ez eseményt. Azóta az hozzáállásum az írott szöveghez vala, mély és erős, mint az hitem.

Mert bizony mikoron belépék az könyvtároba, mintha az mennyekben, de legalább az előszobájában járék. Az gondulatok, érzések, vágyuak, történetek hívogatnak, miket az érzékeny emberek írának. Az fának vékonyra préselt testén csudálatos kalandok várának, hogy elrepítenének néha, mikoron az depresszió suhaná át elmémen, az lelkemen, vagy bizony csak tanítanának az kétségeim között valá. Netalánova hívogatnak az csendben, hogy utaznák vélük, az érdekes ismeretlüenbe, félrebobává, az empiriokriticizmus didaktikáovát.

De lassan megöláé az könyvtárot az új jelenséguva, az Web 3. Nem ő vala az főbűnös perszová. Első döfést adá az Inteternet, mit jól ismersz bizony mondom tenéked. Második döfést intézé az Web 2, mikoron létrehozának számtalan közösségi szájtovát, és interaktívvá tevék az Internetet, hogy bizony te felhasználu határozod meg sokszor az tartalmát az virtuálisová élményuednek.

De már dolgozának az gyilkoson, ahol az intelligens adatbázis motorokovák segítségével leszel kiszolgálódva exuvá olvasó, az mik teljesen személyödre szabják az Internetet.

Bizony hívják vala ez web 3-omat az szemantikus web-nek is, mikoron, az intelligens háló az összepárosítá az igényeidet az mélywebbel is, mit emberfia nem ismeré eddig, és tengernyi adatbázis leszen összekapcsolva, az intelligens címkézés által vala. Szóval mondom hát az nagy szomorúsággal, hogy eljöve az vég az könyvtárunak. Remélém azonban, hogy minél később lészen ezen időpont, és mint idea sokáig élé még az emberi szívekben.

Temetém hát, de én, míg az halódik is, eljároká oda, az fő uturul letérvén, mert hát olyan nékem, mint az nyugalmas tenger, vagy oázis, mi felüdíté az lelkem, mikoron olyan háborogás vala kint, hogy az emberfia bizony lassan konzumidiótává válá az vala.

Álmomban két légy voltam, s lecsaptam egymást.

Képzelek egy világot, mert a világ álmodott engem ott, ahol a fent van lent, különben is üdvözlet. Engedni, mint pálma nő, na ez így nem teljesen igaz, nehéz karma, nem az enyém, mégis gondolják. Boldogság ott, egyszerűen gyermekkor. Színes tintákkal, rózsaszínben, de inkább, mint nincs mit, mert nincs szegénység, gazdagság, csak fantázia, meg ország. Ismertek, de mégsem. Mégis jó volt, mert önmagáért, rosszabb, ha az sem, vár a széles világ, ami ott van a  Kezében.

Acélváros, furcsa. Világ? Más a zene, más a zászló. Pattanás sosem volt. A rock meg persze örök; elpusztították! Na punk, vagy ne szólj be! Libidó a légypapíron, ott ahol a kismalac túr, a dal csak erről és mindig, nehéz kereszt, ha egyáltalán. Tanulni, minek, tanulni, kinek, tanulni és elektromosság. Generation Gap, farmer, szabadság, ami önmagáért. Munka nem esik, de néha talán. Enyhe rebellió, nem, baj elmúlik, mint a hol wanna tavalyi hó. A NAP az élet az óta is, vetekszik a Természettel.

Szerelem ringató, szerelem szárnyaló, mégse főzőcske, de okosan. Nem értem, nem baj, úgy jó, ha mondják, mert kell, ha a világ is színház, mint egész, szelaví. MI, a Dél foglyai játszunk, statiszták akkor vajon kik? Obszcenitás, ahol a hatalom magyarázkodik a nincs mit.

Szegény vagyok, az Isten áldjon meg, ha azért is. Megbecsülés, nem mondom, de ne félj és az Isten megállj. A cél a nemtom-okosság, na hallod? Zűrzavar, ha letisztul, nem is volt, mert kicsi vagyok, ha megnövök, bemondta a tévé, az egyik. Átélni, mégha az igazság mindig is odaát van, belelőni! Ötször.

Vége? Bölcs talán, szerencse ha van, persze nem csak ezen múlik. Mondom A, de B is muszáj, mert olajfa alatt nedve Tőle. Próbálom talán, hogyha valószínűleg addig, de végül úgyis EGY mindenek fölött. MI szubsztanciák: Bumm! A nagy egyesülés. Amen. A többi néma zene füleimnek….. 200 év múlva ugyanitt.

Egy újabb megvilágosodás történet, amelyben egyfajta válasz születik a kérdésre: "Miért is lépik túl a törvényben büntethető decibel értéket emberi beszéd helyett, az apró cartoon figurák?"

Van egy 12 éves unokaöcsém. Kifejezetten intelligens és jó eszű gyerek. Megfigyelései, gondolatai elárulják, hogy a világot egyéni módon nézi. Mindezek mégsem gátolják meg abban, hogy mindenfajta észérv ellenére odakapcsoljon a számára tiltott,  modern rajfilmeket vetítő csatornákra. Később, amikor  éltünk a vétójogunkkal és megszűntnek nyilvánítottunk egyes adókat, ő büszkén beállította újra. Mindazért, hogy nézhesse azt, amit mindenki néz az iskolában, mert aki nem, annak skarlát M betűt kell hordania a vállán, és lenézik, mint az EMO-sok a napfényt. A nevelésetikai kérdés, - hogy egyáltalán miért van tévénk, és ha már van, miért nem tudjuk kontrollálni a rágózást -, másik probléma, bőven túlmutatna a bejegyzésen.

Szumma szummárum felfigyeltem, néha fel is keltem arra, hogy az apró szereplők (amelyek némelyikére felriadok álmomból és rettegve benézek az ágy alá, hogy nincs e ott) gondolataikat, érzéseiket, megdöbbenésüket, haragjukat kizárólag hajleszakító üvöltéssel hajlandóak kommunikálni. Mivel nem hagyott békén a jelenség, kivonultam a pusztába, hogy kenyéren és vízen élve meditáljak és megfejtsem korunk egyik nagy rejtélyét.  Már éppen jó úton haladtam, hogy összebarátkozzak az erdei állatokkal, és megismerjem a gyógyító növényeket, amikor az egyik viharos este, miközben farkasüvöltés hasított végig a tájon, és fa fa után kapott villámcsapást, álmot láttam: Láttam a "Rajzművészek" kollektív tudatalattiját. Világos, téren és időn kívüli látomás volt. Szerencsére sikerült megjegyeznem, hogy megosszam másokkal is eme szerzett Tudást.

A látomás szerint Self-jük hat rétegből táplálkozik, és mindegyik ősi, ősibbek még a Harley Davidson-feelingnél is.
Az első réteg a Születési sokk alaprétege, ahol a lélek megdöbben a hideg világra kerülésekor, és permanens sírásra kényszerül, feloldandó a szubsztanciális képtelenséget, miszerint vagyok, de hol?
Erre szervesen ráépül a Félelem második rétege, amelyből az önbátorítás szakad ki, és ahol meztelenre vetkőzött, mélyvörösre festett kelta harcosok rohannak le a dombról, majd vissza.
A következő réteg , a harmadik, mintegy ágként nő ki az első kettőből, a Rosszat tettem érzése. Vékony indákkal szövi át az alkotók tudatalattiját és mindegyik szinopszisba beépül. Ez a réteg indítja folyamatos ellentámadásra a hosszú ujjakat.
Következik a feloldó, negyedik réteg a Nekem van igazam. A kötöttségek hálójában vergődő individuum "halált megvető" huszáros rohama, ahol a hangerővel exponenciálisan nő az önigazolás mértékegysége a: látod-e.
Mindezek után, a tudatalatti teljes vértezetében felbukkan az Ego szintjére, az ötödik , Figyeljetek rám! rétegben. Ahol, mint éhes sárkány próbál meg bekebelezni minden szabadon kószáló, esetleg máshol lekötött figyelmet.
Mikor mindezeken túljutott a Mély-self, amikor már mindenki ráfigyel, kiderül a nagy titka, ami sokkolóbb, mint az E egyenlő emszer cénégyzet, és amit csak úgy dzsentrisen a szemünkbe vág, ti. Miért ne kiabáljak, kifeszítenek úgy is!

Ekkor tértem magamhoz a megvilágosodáshoz vezető úton. Lenyugodva, de mégis izgatottan körülnéztem. Nem messze tőlem a kis Vuk csendesen aludt a fészkében, a mellette lévő pocsolyában a vízipók halkan építgette buborék lakását, míg a legmelegebb sarokban ücsörgő Micimackó, arcán buddhista mosollyal nyalogatta a mézet. Kimenni egyikük sem mert a veszett égszakadásba.
Pedig éppen áll a bál, ahol felejthető, bárgyú teremtmények süvöltve hívják fel magukra a figyelmet, megpróbálva idiotizálni az őket bámuló kis lelkeket.