Avagy, dőlnek már a gátak, amelyek elválasztanak minket, akik össze-vissza.Az Imprllista Béke, vagy mi a szösz, amit "pocakos szivarszívók", és huncut romány és cseh lobbisták nyomtak ránk, és amely mételyként üli meg minden magyar máját úgy 87 éve, most végleg szétrepedt. Az, hogy igazságtalan volt, azt még a pirézek is elismerték tavaly a függetlenebbnél is függetlenebb államok konferenciáján. A saját felelősségünket, hogy megalkothatták, Andrássy intelligens, bár ánti-világbeli politizálását a helyszínen, az ünnepi pillanatokban nem firtatnám.
Mindenesetre december 20-án sorompók hullanak a porba, őrbódék enyésznek el a téli ködben, legalábbis dél-nyugat, nyugat és észak felé. A java még hátra, de legyünk optimisták, és mondjuk azt, hogy a pohár félig tele van, és örömködjünk amin lehet.
Visszacsinálni persze nem lehet a rengeteg igazságtalanságot ami az elcsatolt és magyarországi magyarokkal történt nagyon is szűklátókörű politikusok döntései alapján. Az idő bebizonyította, hogy nem nekik volt igazuk. Persze már akkor sem hitték, hogy igazuk van, csak hát izomból, és indulatból próbáltak diplomáciázni. Meg is lett a következménye, ti. a II világháború.
Magyarok milliói sínylették a végzetes döntést. Mondjuk sínylették azt a nem magyarok is, akik teljes életüket ellenséges környezetben élték le, és élik le ma is.
De most már lehet bizonyítani! Mi tartozik össze, mi nem? Kik tartozunk össze, kik nem? Mármint szervesen, és nem csak a kocsma asztalnál kiabálva. Lehet tenni, szervezni közös dolgokat a szétszakított részeinkkel, mondjuk közös önkormányzatokat, testületeket, sport és egyéb egyesületeket létrehozni. Közös vállalatokat, bajnokságokat, olvasó köröket, stb. alakítani. Hidasnémetihez, Tornaszentandráshoz közelebb van Kassa, Rozsnyó, mint Miskolc, tartozzon hát össze az, ami összetartozik. Párkányt csak egy híd választja el Esztergomtól, ketten együtt 60 ezres város, komoly logisztikai, oktatási, kultúrális potenciállal, hogy az esztergomi péksüteményekről, és a csapolt szlovák sörökről ne is beszéljek.
Ezután főleg rajtunk, itt és ott lakó magyarokon múlik, hogy mit kezdünk magunkkal, mert szerintem görcsölhetnek ezután a gyökér nacionalista politikusok az utódoknál, time is on our side. Lassan talán azt is felfedezzük, hogy több mindenben hasonlítunk, magunkat magyarnak, szlováknak, pitréznek vallók, mint ahogy a hisztis médiumokon átpréselik érdek emberek. De ez csak szép álom egyenlőre. Most csak tegyük meg az első lépést, hiszen a Micimackó is megmondta, hogy a leghosszab út is az első, apró lépéssel kezdődik.
Azért halkan felteszem a kérdést: Szét-e húzunk-e ebben is? Az érzékeny költői válasz: Ebben nem lehet, mert nagyon elkú*juk a jövőnket emberek! Itt Trianon legnyomorítóbb hozadékát kell elfelejteni, hogy ti. ellenségek vagyunk mi, kárpát-medencei népek.
No meg hátrébb a magyar individualizmussal is.
A Halacska újra egyesülhet gazdaságilag, kultúrálisan, érzelmileg. Ha meg ezek szépen működnek, a politika szart sem érdekel senkit. Azonkívül értelmét és érzelmét veszti a Határon Túli magyar kifejezés, legalábbis a Felvidéken, a Mura-közben, és Burgenlandon.
Újabb esélyt kapunk, amivel remélem élünk nagy boldogságunkban, mert nincs mese: "a ziccereket könyörtelenül ki kell használni", ahogy Tóth II János fogalmazott, amikor megkérdezték tőle, hogy mitől is olyan jó futballista.
