Ímé hát látjátok feleim szemtekkel, hogy mik vagymuk. Ímé papier es pur vagymuk. Mert most biza temetni jöttünk össze az Könyvtárot, bármennyire is fáj az temetés vala nékünk.
Bocsásuátok meg vala nékem, hogy az magamruárul intézem az első szavakat. Mert biza 4-5 éves lehettem vala, mikoron elolvasám életem az első könyvét vala, az Egri Diákokat. Öregek állíták, senki sem taníta meg olvasni vala, így az Isteni adománynak fogám fel ez eseményt. Azóta az hozzáállásum az írott szöveghez vala, mély és erős, mint az hitem.
Mert bizony mikoron belépék az könyvtároba, mintha az mennyekben, de legalább az előszobájában járék. Az gondulatok, érzések, vágyuak, történetek hívogatnak, miket az érzékeny emberek írának. Az fának vékonyra préselt testén csudálatos kalandok várának, hogy elrepítenének néha, mikoron az depresszió suhaná át elmémen, az lelkemen, vagy bizony csak tanítanának az kétségeim között valá. Netalánova hívogatnak az csendben, hogy utaznák vélük, az érdekes ismeretlüenbe, félrebobává, az empiriokriticizmus didaktikáovát.
De lassan megöláé az könyvtárot az új jelenséguva, az Web 3. Nem ő vala az főbűnös perszová. Első döfést adá az Inteternet, mit jól ismersz bizony mondom tenéked. Második döfést intézé az Web 2, mikoron létrehozának számtalan közösségi szájtovát, és interaktívvá tevék az Internetet, hogy bizony te felhasználu határozod meg sokszor az tartalmát az virtuálisová élményuednek.
De már dolgozának az gyilkoson, ahol az intelligens adatbázis motorokovák segítségével leszel kiszolgálódva exuvá olvasó, az mik teljesen személyödre szabják az Internetet.
Bizony hívják vala ez web 3-omat az szemantikus web-nek is, mikoron, az intelligens háló az összepárosítá az igényeidet az mélywebbel is, mit emberfia nem ismeré eddig, és tengernyi adatbázis leszen összekapcsolva, az intelligens címkézés által vala. Szóval mondom hát az nagy szomorúsággal, hogy eljöve az vég az könyvtárunak. Remélém azonban, hogy minél később lészen ezen időpont, és mint idea sokáig élé még az emberi szívekben.
Temetém hát, de én, míg az halódik is, eljároká oda, az fő uturul letérvén, mert hát olyan nékem, mint az nyugalmas tenger, vagy oázis, mi felüdíté az lelkem, mikoron olyan háborogás vala kint, hogy az emberfia bizony lassan konzumidiótává válá az vala.
