Álmomban két légy voltam, s lecsaptam egymást.

Képzelek egy világot, mert a világ álmodott engem ott, ahol a fent van lent, különben is üdvözlet. Engedni, mint pálma nő, na ez így nem teljesen igaz, nehéz karma, nem az enyém, mégis gondolják. Boldogság ott, egyszerűen gyermekkor. Színes tintákkal, rózsaszínben, de inkább, mint nincs mit, mert nincs szegénység, gazdagság, csak fantázia, meg ország. Ismertek, de mégsem. Mégis jó volt, mert önmagáért, rosszabb, ha az sem, vár a széles világ, ami ott van a  Kezében.

Acélváros, furcsa. Világ? Más a zene, más a zászló. Pattanás sosem volt. A rock meg persze örök; elpusztították! Na punk, vagy ne szólj be! Libidó a légypapíron, ott ahol a kismalac túr, a dal csak erről és mindig, nehéz kereszt, ha egyáltalán. Tanulni, minek, tanulni, kinek, tanulni és elektromosság. Generation Gap, farmer, szabadság, ami önmagáért. Munka nem esik, de néha talán. Enyhe rebellió, nem, baj elmúlik, mint a hol wanna tavalyi hó. A NAP az élet az óta is, vetekszik a Természettel.

Szerelem ringató, szerelem szárnyaló, mégse főzőcske, de okosan. Nem értem, nem baj, úgy jó, ha mondják, mert kell, ha a világ is színház, mint egész, szelaví. MI, a Dél foglyai játszunk, statiszták akkor vajon kik? Obszcenitás, ahol a hatalom magyarázkodik a nincs mit.

Szegény vagyok, az Isten áldjon meg, ha azért is. Megbecsülés, nem mondom, de ne félj és az Isten megállj. A cél a nemtom-okosság, na hallod? Zűrzavar, ha letisztul, nem is volt, mert kicsi vagyok, ha megnövök, bemondta a tévé, az egyik. Átélni, mégha az igazság mindig is odaát van, belelőni! Ötször.

Vége? Bölcs talán, szerencse ha van, persze nem csak ezen múlik. Mondom A, de B is muszáj, mert olajfa alatt nedve Tőle. Próbálom talán, hogyha valószínűleg addig, de végül úgyis EGY mindenek fölött. MI szubsztanciák: Bumm! A nagy egyesülés. Amen. A többi néma zene füleimnek….. 200 év múlva ugyanitt.