Amikor még egész héten csak a karácsonyra tudtunk gondolni (persze nem november 2-től december 24-ig, hogy akkorra már gyűlöletet érezzek minden iránt, ami a kereskedelem lezüllesztett karácsonyára emlékeztet). A húsvétnál sem volt sok izgalmasabb nap az évben, amikor végigjártuk az összes ismerősünket (ma örülök, hogyha nem esem hason részegeken, és már kirándulni sem járok el ekkor, mert olyan tömegnyomor van mindenhol, mint segélyosztáskor) és este boldogan számolgattuk forintjainkat. Úgy emlékszem még Május elsejének is volt valami enyhe bája, mert bár MINDENKI (ahogy hallom a TV-ben) a rendszer ellen volt, azért jókat söröztek a sátrak mellett. És sorolhatnám még pusztuló agysejtjeim zugából exponált képeimet. Biztosan a gyermekkori nosztalgia köszön vissza a fenti sorokból, de amit manapság levágnak ünnep címén állami ünnepekkor, az nem semmi!
Délelőtt 300.000 ember elhagyja Budapestet, 300.000 pedig érkezik. Így Budapest létszáma változatlan marad. Csak az eltökéltség és a pátosz mutató leng ki jelentősen. Hogyne lengene! Emberek érkeznek buszokkal autókkal, vonatokkal, néha traktorokkal. Mindenkinél van zászló, virág (szegfű, rózsa), gyümölcs (többnyire narancs), tojás, utcakő, sosem lehet tudni hol köt ki az ember.
Még ekkor, délelőtt, búcsúznak szeretteiktől a vidéki rendőrök, szidva az anyját, aki kitalálta az állami ünnepeket.
A pártok képviselői, címzetes tagjai izgatottan melegítik a torkukat nyerstojással, kamillateával, a maradék kisgazdák pedig pálinkával. A mondanivalót a hangszálakra, izzadva gyártják PR-osok, karöltve tanácsadókkal, stb., azaz az ország életéhez nélkülözhetetlen emberek.
Az éppen regnáló hatalmi csoport szónokainak zsebe tele van önigazoló, a bajkeverő ellenzéknek be-beszólogató, önnön fontosságát, és az ünneppel egyenesági rokonságát igazoló írásokkal. A testőrök próbálgatják a Vietnámból hozatott, monszunálló esernyőket, mert azok 150 km/ó szélre vannak kalibrálva, így lazán kibírják a strucctojás löketeket is.
Az ellenzék, aki szintén gyermeke minden ünnepnek, sosem felejti el közölni, hogy ha így haladnak a dolgok, az országnak jó, ha egy éve van hátra, de legjobb esetben is épphogy elevickél a választásokig, amit a legjobb lenne, -természetesen csak az ország érdekét nézve- előre hozni 3,5 évvel. A hívek ünnepelnek. Hogy mit? You Know.
De nézzünk körbe, hogy aki miatt MINDEN történik, a nép (az emberek, a választó polgárok, az elvtársaik, a common people, G.I. Joe, a vidékiek, a prolik, a melósok; akik persze nem olyan okosak, mint mondják választott képviselőik, de nem is olyan hülyék, mint amilyennek gondolják), az istenadta nép mit is csinál, így ünnepek táján?
Hát, az attól függ, hogy melyik ünnepről van szó. Mert lehet egyszer metszeni, másszor kapálni, kirándulni, krumplit ültetni, bográcsozni, strandolni, esetleg megint megnézni egy Bud Spencer filmet. Csak egyet még véletlenül sem: ünnepelni.
Aztán este megnézi a tévében, hogy mit csináltak a hatalom emberei és híveik, majd vagy röhög, vagy bosszankodik, de végül lefekszik aludni. Az ő ünnepei máskor vannak: szüretkor, szült a lány, disznót vágnak, születésnapja van a kisunokának, új autót vesz, vasárnap van, győz a csapat, nyer a válogatott, jó film megy a tévében. Mert a többihez semmi köze, természetesen azokhoz sem, akik nekik csinálják az abszurd színházat. ŐK NEM ÉRTIK AZT.
